NYUGDÍJAS+

Nagyon sok nyugdíjas életszínvonala kezd érzékelhetően lejjebb csúszni
Forrás: Index: Kecső Richárd

Kép
Hiába emelkedtek 6 százalékkal a nyugdíjak, a többsége kevesebbet ér, mint 2023-ban – derül ki az RTL Híradójából.
A fogyasztói árak tekintetében júniusról júliusra a liszt 38 százalékkal, a cukor 13,9 százalékkal, az olaj pedig 9 százalékkal lett drágább.

„Amit kaptunk nyugdíjemelésként, az nem elég a jelenlegi árakhoz” – mondta egy nyugdíjas férfi.

A nyugdíjakat 6 százalékkal emelték idén, azonban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) júliusra mérte az idei legmagasabb inflációt, amely 4,1 százalék.
Nagyon sok nyugdíjas kezd érzékelhetően lejjebb csúszni az életszínvonalában – mondta Farkas András, a nyugdíjguru.hu vezető elemzője. Hozzátette, hogy már 250 ezer nyugdíjas él mélyszegénységben.

Az átlagnyugdíj jelenleg több mint a fele a nettó átlagfizetésnek, ez 2010-ben több mint a háromnegyede volt. Amióta kizárólag az inflációhoz igazítják a nyugdíjakat, azóta a különbség folyamatosan nő. A 2022-es tizenharmadik havi nyugdíj bevezetésének ellenére minden nyugdíjas a létminimum alá szorult 2023-ban.



Érdekes
Forrás: Éva
Az ókori Egyiptomban a nyugdíjrendszer egyike volt az első ismert formáknak. A papok és a hadsereg veteránjai számára különleges gondoskodást és támogatást nyújtottak. A papok kiváltságos helyzetben voltak, mivel az állam támogatta őket a templomok jövedelmeiből, míg a hadsereg veteránjai részesültek fizetésben és állami támogatásban.


Így működik egy idős ember agya!

Gene Cohen, a George Washington Egyetem gerontológusa, több kutatás eredményeire támaszkodva azt állítja, hogy az idős emberek agya sokkal jobban, rugalmasabban, kreatívabban működik, mint azt korábban gondolták. És ennek oka az évek száma.

Kép
Amikor valaki elmúlt 60, 70, 80 éves, az agya rengeteg információt, tapasztalatot halmozott fel. Ebben a korban az agyi idegsejtek számtalan olyan külső ingert képesek kódolni, megfejteni, amit a fiatalabbak nem értenek még. A szakértők azt is megfigyelték, hogy az idősebb emberek jobb és bal agyféltekéje harmonikusabban együttműködik, jobban kiegészítik egymást, ezért sikeresebbek az intellektuális képességeket mérő teszteken.

Egy idős ember agya lehet, hogy nem képes olyan gyorsan kapcsolni, és felfogni a helyzetet, viszont a fontos döntések meghozatalakor átfogóbban gondolkodik, összefüggésekben látja a helyzetet, ezért születnek bölcsebb, megfontoltabb gondolatok. Azt is megfigyelték, hogy az idős személyek agya kevésbé reagál a negatív gondolatokra, történetekre, ezért az illető sokkal nyugodtabb, mint a vehemens gondolkodású fiatal.

Egy ember intellektuális kapacitásának csúcsára 70 éves korába jut el, hiszen ekkor termelődik a legtöbb mielin nevű nevű anyag, aminek hatására az agyi idegsejtekben felgyorsul az információ áramlás, ezért akár 3000 százalékkal is javulhat a központi idegrendszer teljesítőképessége.

Az is érdekes, hogy 60 éves kor előtt a két agyfélteke nagyon elkülönülten működik, 60 éves kor után kezdik kiegészíteni egymást, ami azért csodás, mert így komplexebb feladatokat is képes az agy megoldani, amit kísérletekkel is igazoltak.

A Montreal-i Egyetem professzora, Monchi Oury szerint az idősebb emberek agya hatékonyan képes kiszűrni az információ áradatból a fontos tudnivalókat, a haszontalanokat meg egyszerűen nem veszi figyelembe.

Íme, pár sajátosság a 60-70 éves agyműködésére vonatkozóan!
  • az agysejtek nem halnak el, hanem egyszerűen elvesztik információ-továbbító szerepüket, ha az illető nem dolgoztatja a szürke állományát;
  • a koncentráció- és memóriazavarok a felhalmozódott információ mennyiségének tudhatók be;
  • ebben az életkorban az illető hatékonyabban tud dolgozni, jobban bírja a stresszt és racionálisabban gondolkodik is;
  • ha valaki odafigyel az egészségére, a mozgásra és agytornára, idősebb korára sokkal bölcsebben gondolkodik és szebbnek látja a világot.
* * *
Érdekes
Csatlakozva az előzőhöz:
Harvardi szakemberek szerint a 60 éves korosztály vallotta magát a legboldogabbnak. Ezzel ellentétben a 40 és 49 év közöttiek érzik magukat a legkevésbé boldognak.
* * *

Itt él a legtöbb luxusnyugdíjas Magyarországon
Szerző: Vági Bence

Kép
Az öregségi nyugdíj egy év alatt országos szinten 10,7-11,3 százalékkal nőtt. Jelenleg átlagosan 231 ezer forintból gazdálkodnak a magyar nyugalmazottak, ám a leggazdagabbak 600 ezer forint fölötti, míg a legszegényebbek 180 ezer forint alatti juttatást kapnak.

Az országos átlaghoz képest szembetűnően magasabb, vagyis 276 ezer forint a budapesti nyugdíjasok ellátásának átlaga, a fővároson belül ugyanakkor kerületenként is nagy különbségek figyelhetők meg. A legmagasabb, 315 ezer 850 forintos átlagot a XII. kerületben, míg a legalacsonyabb, 251 ezer 21 forintos átlagot a XX. kerületben mérték.

A fővároson kívül a közigazgatási területeket tekintve a leginkább Fejér, majd Győr-Moson-Sopron, illetve Vas megyében nőttek a nyugdíjak, míg a legkevésbé Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Járásonként a legmagasabb összegek a főváros mellett Pest megye hat járásában, valamint a Tiszaújvárosi, a Veszprémi és a Székesfehérvári járásban voltak. Ezzel szemben az alföldi Csengeri, Kisteleki, Kiskőrösi és Mórahalmi járásban 180 ezer forint alatt maradt a nyugdíjak összege.

* * *
Érdekes
Az öregedés nem gyáváknak való (Bette Davis színésznő)
  • Az öregségben egy a jó: nem kell félnünk, hogy fiatalon fogunk meghalni. (Stephen King)
  • Ne dühöngj, hogy megöregedtél, van, akinek ez sem sikerül. (George Bernard Shaw)
  • Ha megéred a 100 éves kort, nyert ügyed van. Nagyon kevesen halnak meg 100 éves koruk után. (George Burns)
* * *

Élj a világ legjobb nyugdíjas helyein
Jól élhetsz havi kb. 840.000 Ft-ból
(Ha csak a döntésemen múlna!)



Komoly gondot okozna kiválasztani a megfelelő helyet a kínálatból. Szerencsére(?) a magyar nyugdíjasok zömének nincs ilyen gondja, más okoz fejfájást az átlag körüli nyugdíjjal rendelkezőknek.

és a valóság
kispal navű felhasználónk írta

Az utolsó 13 évben négyszeresére nőtt Magyarországon a dolgozó nyugdíjasok száma. A KSH hivatalosan 118 ezer dolgozó nyugdíjast tart számon. Többségük lehet, hogy anyagi okokból keresett újra munkát, már csak azért is, mert a felmérések szerint a 65 év felettiek 40 százaléka él a létmininum alatt

* * *

Itt kiskirályként élhetnek a nyugdíjasok 2024-ben: tényleg nem kell tartaniuk az elszegényedéstől?
PÉNZCENTRUM 2024. január 26. 10:02

Kép
A Natixis tavaly ősszel publikált jelentése szerint két százalékponttal javult Magyarország nyugdíjindexe (Global Retirement Index, GRI), viszont nemzetközi összevetésben hátrébb csúsztunk a rangsorban. Magyarország a 2023-as jelentés szerint 60 százalékot szerzett, 2022-ben még 58 százalékot hozott ki a statisztika. Azóta Szlovákia ellépett tőlünk, Litvánia lehagyott bennünket, Lengyelországhoz pedig úgy sikerült felzárkóznunk, hogy az ő eredményeik romlottak.

A 18 mutató alapján számított nyugdíjindex alapján nem egy - hanem legalább 32 - ország van a világon, ahol jobb nyugdíjasnak lenni, mint Magyarországon. Legalább 80 százalékos GRI-t mindössze 4 ország ért el - Norvégia, Svájc, Izland és Írország. 70 feletti eredmény további 17 ország esetében számítottak, köztük a szomszédos Ausztriában és Szlovéniában. Illetve Szlovákia is elért 64 százalékot, ezzel jelentősen ellépett hazántól, pedig a 2022-es rangsorban még csak kettő helyezéssel voltak előttünk.

Hazánk 2023-ban 60 százalékot ért el, ezzel a 33. helyet szerezte meg a 44 vizsgált ország sorában. A listában voltak olyan országok is, mint India, Kína, vagy Oroszország: ezekben az országokban az 50 százalékot nem is közelíti meg a nyugdíjindex. Az indexek kiszámításához 4 főbb részindexet vettek figyelembe, az ezekben elért százalékokat szintén közli a jelentés.

Ez alapján Magyarország az anyagi jólét terén nyugdíjas korban egész szép eredményt mutathat fel: 70 százalékot, mellyel előzi például Kanadát, Finnországot, az Egyesült Királyságot, Svédországot vagy Franciaországot is. Azonban a másik három mutatóban 60 százalék alatti eredmény tudunk csak felmutatni: az egészség, pénzügyek és életminőségindex nem túl fényes a magyar idősek esetében:

* * *

Karácsony 2023
RTL Híradó 2023. december 2. 17:52

Megjelent a rendelet a 6 százalékos nyugdíjemelésről. Havi 11 600 forinttal kaphat többet egy átlagos nyugdíjas januártól. Ez megvédi a juttatások értékét a kormány szerint. A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa viszont a vásárlóerő további csökkenéssel számol. A KSH adatai alapján nőtt a szegénységnek kitett nyugdíjasok aránya Magyarországon.

Ízlés szerint változik a leves fűszerezése, de a hozzávalókért borsos árat kérnek. A sárgarépa 39 százalékkal, a hagyma 34 százalékkal drágább, mint tavaly. A nyugdíjasok sem akarnak lemondani a zöldségfélékről, van, aki emiatt a karácsonyra költ majd kevesebbet.
Nézzük a fát, mert azt veszünk természetesen. Feldíszítjük, de azon kívül semmiféle ajándékot nem veszünk egymásnak
– mondta Kondacs András nyugdíjas. Egy másik azt közölte az RTL Híradóval, hogy
Sokszor csak nézelődni járok a boltba, mert nincs rá pénzem. 
A gyógyszer is sok, meg van három unokám. Hát nem is tudom, egyre rosszabb sajnos
– tette hozzá egy harmadik.

Péntek este megjelent a rendelet a 6 százalékos nyugdíjemelésről. Ez alapján 11 600 forinttal, havi 204 200-ra nőhet a mediánnyugdíj januárban – vagyis a jogosultak fele ennél többet, a másik fele pedig kevesebbet kap majd. A kormány Facebook-oldalán azt írták,
„Vállaltuk, a nyugdíjak értékét jövőre is megvédjük”.

* * *

Jogos magyar nyugdíj pánik - elég ránézni a korfára...
ProfitLine 2023. 03. 24. 04:00

Kép
Az infláció jelenleg az egekben van — az egész világon magas, de hazánkban még annál is inkább. Míg a fizetések, illetve a nyugdíjak csak szerény mértékben tudnak növekedni (általában 10-20%-kal évente), addig az infláció mértéke egyes becslések szerint ennek a többszöröse is lehet.
Ez azt jelenti, hogy a lakosságnak, illetve az időseknek egyre kevesebb vásárlóereje van, egyre kevesebb élelmiszert, ruhát, könyvet vagy háztartási cikket tudnak vásárolni a pénzükön, arról nem is beszélve, hogy a lakhatásukat — amennyiben nincsenek abban a szerencsés helyzetben, hogy saját ingatlannal rendelkezzenek — egyáltalán nem tudják kigazdálkodni az egyre dráguló albérletárak miatt.

És akkor még csak az alap élelmiszerekről és termékekről beszéltünk, az egészséges ételek, az egyre dráguló gyógyszerek és a többi, időseknek fontos árucikkről nem is beszélve.

A másik problémát az idősödő társadalom okozza. 2019-es adatok alapján a 65 év felettiek aránya már elérte a 19 százalékot, és ez folyamatosan növekszik.

Azonban ne gondoljuk, hogy csak az egyre több idős ember miatt kezd fenntarthatatlanná válni a nyugdíjrendszer. A mérleg másik oldalát — a nyugdíjak szempontjából — ugyanis a fiatalok képviselik. A nyugdíjrendszer Magyarországon a társadalombiztosításon alapul, azaz az aktív dolgozók fizetéseiből finanszírozzák a nyugdíjakat. Azonban a folyamatosan csökkenő születésszám, és egyre szerényebb munkaerőpiac miatt egyre kevesebb ember dolgozik, így kevesebb pénz érkezik a nyugdíjalapba.

* * *